40 x 40 cm-es keretre feszített vászonra festettem ezt a mandalát. Eredetileg barack-krém és kék keveréke lett volna, de menet közben eltértem szándékomtól. Így ez lett: terrakotta, halvány barack és enyhe bordó-rózsaszín keverék. Saját terv.
Posts Tagged ‘barna mandala’

„Sugárzás” selyem mandala


A mintát már megfestettem nagyobb méretben egy kis változtatással. Ezt a kisebb változatot más színekkel szerettem volna, nem barnás árnyalatokkal, de úgy látszik, mégis így sikerült. 🙂 Terrakotta, barnás színek közé még tettem cseppnyi zöldet, piros és narancs árnyalatot, ami beleillik az összképbe. Mérete: 24 x 24 cm. Saját terv.

Retro selyem mandala


Új mintát terveztem, rózsaszín, bordó és barna árnyalatokkal tarkítottam ezt a selyem mandalát. Saját tervezés. Mérete: 40 x 40 cm. Arany színnel kontúrozva, gyöngyházfénnyel kiegészítve.

„A fák szeretete” selyem mandala


Elkezdtem mandalákat készíteni kisebb méretben is. A 90 cm széles selymet három felé vágom, így egy 30-cm-es darabot teszek a selyemfeszítő keretre. Ebből a behajtásokat leszámolva egy 24 x 24 cm-es mandala kerekedik, mely ha majd keretet kap, újra 30 cm lehet. A színéből adódóan ezt a már megfestett mintát most más színben, főleg barnás […]

„A fa tündére” selyem mandala


Ez a selyem mandala „A nő illata” című mandalám mintája szerint készült, csak más színben. Mivel a fát juttatja eszembe ez a szín, így „A fa tündére” lett a címe. Mérete: 42,5 x 42,5 cm. Ajándékba festettem egy barna laminált padlójú és világosbarna falú lakásba. Remélem, szépen fog majd mutatni, és tetszeni fog gazdájának.