A naplemente színeit választottam alap színeknek ennek a mandala mécsestartónak: narancsot és mély pirosat. Ehhez társítottam még egy kis arany színt, hogy a ragyogása is meglegyen, és egy csepp tisztaságot jelképező fehéret. Úgy éreztem, ehhez a piros gyertyához a meleg színek illettek. 🙂
Posts Tagged ‘üvegfestett mandala’

Lila-kék mandala


Újabb mandalát festettem, ezúttal áttetsző színekben, így a pl. ablakba téve a fény csodásan át tudja járni. Nem használtam hozzá sok színt, a lila, halványrózsaszín és a kék árnyalatai díszítik. Bronz színű kontúrral húztam meg a kontúrvonalakat.

Mesés gyermekkor mandala


Színes, gyerekes, vidám – ezekkel a szavakkal jellemezném ezt a mandalát, többfajta szín is megtalálható benne: bordó, narancssárga, fehér, kék, zöld, citromsárga, rózsaszín. Egy kicsit sokat fetrengett itt az asztalomon félkészen, de most nagy kedvet kaptam hozzá, hogy befejezzem. Mostanában úgyis kicsit színesebben kezdtem festeni, élénkebb színeket keresek, talán a közelgő tavasz teszi, nem tudom. […]

Mandalás hűtőmágnes


Egy kicsit talán túl színes lett, de mostanában elkezdtem egyre bátrabban kezelni a színeket, lehet, hogy most túl bátran kezeltem, elég lett volna kevesebb szín is bele, de már nem bánom. Ezeknek a színes mandaláknak is megvan a helyük, szerepük, és pillanatnyi színes érzéseimből most ilyen sikeredett.

Kalocsai mandala


Régóta szeretnék már magyaros mandalákat készíteni. Gyermekkoromban nem nagyon tetszettek a hagyományos magyar minták, motívumok, de most odavagyok értük. Ezért is választottam mandalám elkészítéséhez kalocsai motívumokat. A mintát egy hímzett terítőről vonalasítottam meg, kicsit változtattam rajta. Igazi hímzett hatása van, olyan, mint egy szép magyar terítő. Nekem nagyon tetszik. 🙂 Egyre jobban hatása alatt vagyok […]

Tulipánkert mandala


Bizony már régen tettem fel mandalát az oldalra, de most végre befejeztem a tulipánkert mandalát, melyet 8 db tulipán motívum díszít. A mandala fő színe a fehér, ezt teszik színesebbé a piros és bordó színárnyalatok. Kiegészítő színek: arany, bronz. Az átlátszatlan, fedő színekkel készült mandalába tettem átlátszó aranysárga és kármin színnel összemosott részeket is, hogy […]

Szerencse, gazdagság és hosszú élet csomója mandala


Ajándékba készítettem ezt a mandalát, melynek főbb színei: zöld, arany, fehér, bordó – ezzel is egy kis magyarságot vittem bele. Ennek a mandalának a fő szimbóluma a tibeti szerencsecsomó (mágikus csomó). Az önmagába visszatérő, végtelen, kioldhatatlan fonat a buddhista és brahmanista szimbolikában a 8 szerencsés jel egyike, a végtelen lét jelképe, Kínában pedig a hosszú […]

Napvirág mandala


Napvirág mandala Eredetileg kéknek készült, de valahogy mégsem lett kék. Helyette halvány rózsaszín és pasztell rózsaszín árnyalatai vették át a főszerepet bordó kerettel. Színek: bordó, halvány rózsaszín, pasztell rózsaszín, bordó, arany Méret: A mandala átmérője: 17 cm A mandala anyaga: üveg Terv: saját tervezés

Matyó ihletésű magyar mandala


Matyó ihletésű magyar mandala Piros-fehér-zöld színekből egy kis plusz színt adó narancssárgával tarkítva készült ez a magyar mandala, melynek ihletője egy matyó hímzésű virágminta volt, amit a méretekhez némileg átalakítottam. A tulipán motívum is helyet kap a mandalában. Színek: A mandalát színei Magyarország nemzeti színei: piros, fehér és zöld. Kiegészítő színek: élénk és halvány narancssárga, […]

Móka és kacagás mandala


Móka és kacagás mandala Ez a két szó jutott eszembe, mikor elkészült ez a mandala, és ránéztem virító, élénk színeire. A sokféleség, a színkavalkád egy vidám hangulatot idéz. Egyszerű, letisztult formákkal, vonalakkal, fedő színekkel készült. Színek: A mandalát a vörös és sárga színek uralják, kiegészítve a lilával és fehérrel. Háttérszínek: arany, narancssárga, világoszöld. Méret: A […]